Időjárás:Időjárás

Gyomaendrőd 30. születésnapját ünnepelték

Nagyszabású ünnepségen emlékeztek meg szombaton este Gyoma és Endrőd egyesülésének, azaz Gyomaendrőd létrejöttének 30. évfordulójáról. Az évfordulós ünnepséget a Hősök útján, a két középiskola előtti területen tartották, ugyanott, ahol vasárnap délelőtt 10.00 órakor megkezdődött a nemzetközi sajt- és túrófesztivál. A rendezvényen az 1982. óta eltelt időszak mind a négy településvezetője (tanácselnök és polgármesterek) felszólalt. Jenei Bálint, aki az 1982-90. közötti időszakban tanácselnökként állt Gyomaendrőd élén, felidézte az egyesítés, majd a várossá válás időszakát. Frankó Károly az 1990-96. közötti időszakban volt polgármester. Előadásában a megvalósult beruházások mellett néhány színes, izgalmas pillanatot is felvillantott. Őt követte Dávid Imre, aki kerek tíz esztendőn át, 1996-2006. között irányította a települést, majd a sort a jelenlegi polgármester, Várfi András zárta, aki immár második ciklusban áll Gyomaendrőd élén. Az évfordulós ünnepséget a Hősök útján, a két középiskola előtti területen tartották, ugyanott, ahol vasárnap délelőtt 10.00 órakor megkezdődött a nemzetközi sajt- és túrófesztivál. A rendezvényen az 1982. óta eltelt időszak mind a négy településvezetője (tanácselnök és polgármesterek) felszólalt. Jenei Bálint, aki az 1982-90. közötti időszakban tanácselnökként állt Gyomaendrőd élén, felidézte az egyesítés, majd a várossá válás időszakát. Frankó Károly az 1990-96. közötti időszakban volt polgármester. Előadásában a megvalósult beruházások mellett néhány színes, izgalmas pillanatot is felvillantott. Őt követte Dávid Imre, aki kerek tíz esztendőn át, 1996-2006. között irányította a települést, majd a sort a jelenlegi polgármester, Várfi András zárta, aki immár második ciklusban áll Gyomaendrőd élén. A cikk a hirdetés után folytatódik Az ünnepség az évfordulók jegyében zajlott, így szerepet kapott az alapításának 130. évfordulóját ünneplő Kner Nyomda is, melynek dolgozói Kner Izidor bölcs és humoros gondolatainak megelevenítésével idézték fel a nyomdaalapító szellemét. A 45 éves Körösmenti Néptánc Együttes múltbeli sikereiről Gyalog László emlékezett meg, a 100 éves Gyomaendrődi Futball Klub életéről pedig Fülöp Zoltán mesélt. A szintén 100 évvel ezelőtt létrehozott egykori Úri Kaszinóról dr. Szonda Istvántól tudhattunk meg izgalmas részleteket, a 40. születésnapját ünneplő Rumba Táncklubot pedig Megyeri László mutatta be. Az évfordulós ünnepség fáklyás felvonulással (a Hantoskerti-holtágon) és tűzijátékkal zárult
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog