Időjárás:Időjárás

Luxustelefon és petróleumlámpa

Ne gondolja senki, hogy most egy hipermodern, szupertelefonról szeretnék dicshimnuszt zengeni, vagy bemutatni. Nem, erről szó sincs. A bevezetésre kerülő új adókról szeretném megosztani néhány gondolatomat. Ezek az adók természetesen megint a legszegényebb réteget fogják a legkeményebben sújtani. Ez persze nem meglepő, hiszen ez minden egyes adónál így van. Mondhatnák azonban sokan; legalább ezek az emberek is fizetnek valamiféleképp, mert egyébként ugye; a jövedelmük alapján – alacsony mivolta, vagy nemléte miatt – nem adóköteles. Ám ne feledjük: ők is fizettek adót! Minden egyes vásárlásukkor, csekkbefizetésükkor keményen megfizették a vásárolt termék, illetve szolgáltatás áfáját! Nagyon sokaknak ez is eléggé, sőt, túlzottan megterhelő!
Eddig úgy véltem, hogy egy telefon a XXI. században már nem számít luxuscikknek, de tévedtem. A szolgáltatók az ügyfelek megszerzése érdekében igyekeztek egyre olcsóbb és jobb minőségű szolgáltatással megjelenni a piacon. Ők valószínűleg tisztában vannak azzal a nagyon régi közmondással: „Sok kicsi, sokra megy!” Az én olvasatomban ez azt jelenti; inkább adjon sok ember kevesebbet, mint egy többet, amely mennyiség nem éri el – nem is érheti el – a sok ember által adott kicsik összértékét. A kormány most sikeresen ebbe is beletenyerelt, méghozzá vérlázító módon. Mondhatnánk persze, hogy: mi az a két forint megkezdett percenként, vagy SMS/MMS-enként? Nagyon is sok, főleg ha belegondolunk abba, hogy a szolgáltató befizette a forgalmazásokból szerzett bevételei után az adót, a fogyasztó pedig a szolgáltatásért kirótt áfát‼ Engem bizony nagyon is felmérgesít, hogy egy szolgáltatásért kétszer is adót kell majd fizetnem, és meg kell mondanom őszintén; szinte a hír megjelenése után azonnal az fordult meg a fejemben, hogy felkeresem a szolgáltatómat, felbontom az összes szerződésemet, visszaadom a családban lévő telefonokat. Kenjék a hajukra! Milliónyian nőttünk fel úgy, hogy még az utcákon is alig-alig volt (akkoriban még tantusszal működő) telefonfülke, mégis itt vagyunk. Igaz, hogy világunk annyira felgyorsult, ha valaki nem elérhető szinte bármely pillanatban, akkor elásta magát, esélytelen akár a munkakeresési, akár az előrelépési, akár az üzleti ügyeiben. Ez tehát azt jelenti, hogy a mobiltelefonok nélkülözhetetlenek korunkban. Vagy mégsem?
Játszunk el egy pillanatra a gondolattal: vajon mi történne, ha minden egyes felhasználó azt mondaná: rendben van, ez az a pillanat, amikor letesszük a telefonokat. Értsd: a magánfelhasználók és cégek egyaránt! Eredmény: megbénult magán-, és gazdasági élet! (Már, ha beszélhetünk még a mai Magyarországon gazdasági életről!) Ebben az abszurd esetben az állam elesne a várt óriási – egyébként is jogtalan – plusz bevételtől, másrészt viszont – hála a gyors fejlődésnek – minden magánfelhasználó alkalmazhatja a készülékét rádióhallgatásra, fényképezésre, videózásra, internetezésre, játékra, jegyzetfüzetnek, naptárnak, ébresztőórának… és még a fene tudja, mi minden van már a legújabb készülékekben!
Mindezeken kívül pedig elgondolkozhatunk azon is, hogy: kik is hozzák ezeket a döntéseket?
Nos, valójában azok határoznak, akik megszabták maguknak – a mi alkalmazottainkként – a saját (ténykedésükhöz képest pofátlanul magas) fizetésüket, és maximális költségtérítést kapnak, ami azt jelenti, hogy az ő telefonálásuk után kiszabott „bélásokat” is nekünk kell majd megfizetnünk, ugyanúgy, mint a kocsikázásaikat és tivornyázásaikat! Végül is igazuk van sokkal könnyebb más farkával verni a csalánt! A kérdés most már csak az; vajon meddig tűrjük, meddig tűrhetjük ezt az aljas, saját választópolgárait semmibe vevő, rablógazdálkodást folytató tevékenységet? Ráadásul mindezt úgy teszik, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga!
Tételezzük fel, hogy van munkahelyünk, bankszámlánk, és a cég, amelynél dolgozunk, rendszeresen és pontosan átutalja a fizetésünket. Most pedig gondolkozzunk el azon, hogy mennyibe kerül nekünk és cégünknek ez bankszámla.
A cég – átutalja számunkra a fizetést, és kifizeti bankjának az átutalásért járó díjat.
Munkavállaló – befizette bére után az adót az államnak (munkaadója levonta, átutalta ­– újabb plusz díj!)
A cég – mossa kezeit, és moshatja is, hiszen ő tisztességesen, a megállapodásnak megfelelően: fizetett!
Most pedig nézzük meg, mi történik ezek után a munkavállaló pénzével:
·         ATM felvét = díjfizetés a banknak
·         átutalás valamely szolgáltató felé, vagy egyéb ügyben = díjfizetés a banknak
·         mobilbank (SMS tájékoztatás a pénzforgalomról a számlánkon) = díjfizetés a banknak
·         hiteltörlesztés, még ha saját bankba történik is az átutalás = díjfizetés a banknak
·         lakossági folyószámla kezelése = díjfizetés a banknak
Példának talán ennyi is elég! A lényeg az, hogy a fizetés, amit cégünk becsületesen a számlánkra utalt, olyan formában fogyatkozott meg, amely szinte észrevétlenül csapolta meg a pénzünket!
Ennek tetézése gyanánt pedig bevezetik a tranzakciós adót, ami azt jelenti, hogy a már megadóztatott maradék pénzünkre is plusz terhet rónak! Ez a három pont, azokat a szavakat hivatottak képviselni, melyek eszembe jutottak ugyan, de a nyomdafestéket nem volnának képesek elviselni, sőt valószínűleg kilőnék az internetes olvasók képernyőit is! Kérdem én: vajon milyen alapon merészelnek még ennél is jobban lenyúlni? Álljon már meg a menet‼
A kormány mindig megígéri nekünk, hogy nem lesz gáz- és energiaáremelés. Persze mindenki tudja, hogy valamilyen módon mégis lesz, de mi naivan elhisszük az ígéretet. Kényelmesen hátradőlünk és élvezzük a szoba melegét télvíz idején. A meglepetés mindig a számlafizetés idején ér minket, de akkor már mit tehetünk? Maximum annyit, hogy a következő hónapban nem tekerjük fel annyira a fűtést, mivel késő bánat – eb gondolat!
Ez természetesen még nem elég, hiszen „honatyáink” 55 milliárdos plusz bevételre szeretnének elérni az energiaszolgáltatás megsarcolásából. Vajon mi történne, ha a cégek azt mondanák, hogy minden alkalmazottja csak akkor dolgozhat – akár irodai munkáról van szó, akár nem –, amikor ez természetes fénynél is megtehető, valamint a hőmérséklet nem esik +15°C alá? Vajon mi történne, ha a polgárok azt mondanák: felejtsük el a gázt és a villanyt? Világítsunk petróleumlámpával, melegedjünk a dunyha alatt összebújva! Tudom, hogy ez a mai világunkban már elképzelhetetlen, de nem kibírhatatlan! És lássuk be: az a maffiózó társaság, akikbe bizalmunkat fektettük, és most a vérünket szipolyozva a bőrt is lehúzza rólunk – röhög rajtunk, és addig szívja a vérünket, ameddig csak bírja! Vagyis addig, ameddig eltűrjük nekik‼
Mindezeken felül az útdíjak iszonyatos módú emelése, amely a fuvarozásból élő vállalkozásokat fogja sújtani. Természetesen először a „kicsiket”, az egy-két emberrel dolgoztató, vagy csupán egy autóval dolgozó vállalkozót! A nagyok egy darabig még talpon tudnak talán maradni, bár az üzemanyagárak ilyetén emelkedése nekik sem jósol hosszú időt fennmaradásra. De akkor ki szállít majd kenyeret, tejet…?
Ezek után joggal gondolhatná mindenki azt, hogy már nincs több ötlete a kormánynak a megsarcolásunkra… Sajnos van! Sajnos ezeknek a fickóknak jobb a fantáziájuk, ha újabb adó kiötlésén kell fáradozniuk, mint akármely sci-fi írónak! Ha ennyi időt és energiát fektetnének új munkahelyek teremtésébe, a teljesen elszegényedett emberek felemelésébe, már rég sokkal előrébb tarthatna kicsiny – és valljuk be, ténykedéseik ellenére is –, hőn szeretett országunk!
Az agyamat elöntötte a vér, zsebemben kinyílt a bicska, amikor Orbán Viktor Brüsszelben tett kijelentését olvastam:
A magyarok fegyelmezetten elfogadják a kihívások miatt szükséges változásokat.
Félek, hogy az általa fegyelmezettnek ítélt, nyugodt felszín alatt mérhetetlen harag és elkeseredés gyülemlik. És nagyon félek, hogy előbb, vagy utóbb fel is fog törni. Félek a családom miatt, a magyarországi polgárok és családjaik miatt. Ha pedig nem tör fel, akkor azért félek, hogy miből fogunk megélni, hol fogunk lakni, mit eszünk, mit adunk a gyerekünk lábára, vagy hogyan fogjuk iskoláztatni?
A kormány jelenlegi gazdaságpolitikája még mélyebb szakadékba taszítja a nemzetet, mint amiben egyébként is van! Az intézkedések valójában arra irányulnak, hogy a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket pedig még szegényebbé tegye! Ezeknek az intézkedéseknek a következménye az lesz – már, ha engedjük, hogy így menjenek tovább a dolgok –, hogy kialakul egy gazdag uralkodó réteg és jobbágysága, akikkel kénye-kedve szerint bánhat, éhbérért dolgoztathat. Ez szerintem a feudalizmus korszakába röppentené vissza a nemzetet. (Néhány dologban talán nem is lenne rossz; akkor senki sem szólt bele, nem fenyegetett a koleszterinszint emelkedésével, ha két pofára zabálta valaki a szalonnát. Higgyék el akkor még tellett az embereknek a „luxusszalonnára”. Senki nem szólt bele, miért etetik a disznót a háznál megmaradt moslékkal. A földesurak nyomorgatták a népet – az iskolai tankönyvek szerint –, mégis nekik volt fedél a fejük felett, kenyér és szalonna az asztalukon!)
Takano Jodo, 1796-ban ezt jegyezte fel:
Tokugawa Iejaszu, akit mennyei égitestként tisztelnek, amely megvilágítja a Keletet, kinyilatkoztatta azt az óhaját, hogy a parasztokra ne vessenek ki túl súlyos adókat, mert az halálukhoz vezetne…
Gondoljuk csak el; a XVIII. századi Japánban egy sógun, aki élet és halál ura volt, már látta, hogy mi lehet a következménye a túlzott adóemeléseknek. Vajon a XXI. századi Magyarország politikusai miért nem látják ezt be? Vagy talán szándékosan ki akarják irtani a magyarságot?
Lássuk be: ennek az országnak szüksége van egy Petőfire, Jókaira, Babitsra, de mondhatnám Adyt vagy József Attilát is. A lényeg; kell végre egy olyan ember, aki újra kiáll a pulpitusra, képes magával ragadni a tömegeket és végre GAZDASÁGOT teremteni a romok felett. Olyan emberre van szükség, aki valóban hiteles, megingathatatlanul elszánt, kikezdhetetlenül becsületes, toleráns, és ha kemény kézzel is, de valóban az ország felemelkedéséért elkötelezett!
Nem kell persze mindenkinek „kő-gazdagnak” lenni, de mindenkinek joga van: emberhez méltó körülmények között élni‼ Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ezt az alapvető jogot tagadják meg, vonják el a lakosság igen nagy részétől. A szocialista rezsim alatt mindenki azt mondta, hogy ötven évvel vagyunk lemaradva a nyugat mögött. A rendszerváltás óta ezt sikerült megtöbbszöröznünk. Sikerülhet megállítanunk a hanyatlást, és visszafejlődést?
Én nem tudom, viszont még mindig bizakodó vagyok…

Sipka PP
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog