Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Megszépült a dobozi katolikus templom

Megújult Dobozon az egykori Wenckheim-kastély parkjában lévő, neoromán stílusban épült katolikus templom és mauzóleum. Az októberben befejeződött munkákra a város közel 34 millió forint támogatást kapott. Az átadással egybekötött ünnepi misét Dr. Kovács József püspöki helynök celebrálta, aki újraszentelte, majd megáldotta a templomot. Az eseményen részt vett Doboz polgármestere, Simon István Tamás, valamint Szigeti Antal plébános és Grédics Gyula tervezőmérnök. A település központjában álló épület az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében csaknem 34 millió forintból szépült meg. Az áprilistól augusztusig tartó munkák során a templom új szigetelést kapott, továbbá a szakemberek helyreállították a vakolatot, kavicságyat és járdát hoztak létre, kicserélték az üvegablakokat, valamint vízelvezető csatornát alakítottak ki. 34 millió forintból újították fel a csaknem 110 éves épületet A Békés megyei település katolikus templomának 1897-ben ásták ki az alapját, építése pedig 5 éven keresztül tartott. A neoromán stílust képviselő épület és a mellette álló mauzóleum gróf Wenckheim Dénes egykori kastélyparkjában helyezkedik el, napjainkban pedig kedvelt turistalátványosságnak számít.

Nincsenek megjegyzések