Időjárás:Időjárás

Főnök vs. alkalmazott


A Főnök vs. alkalmazott


Azt hiszem, ez a téma napjainkban elég meghatározó szerepet játszik az emberek életében. Ezért is bátorkodom leírni gondolataimat. Megihletett a VALÓ VILÁG.


A cikk címéhez némi magyarázatként szolgál, hogy jómagam alkalmazottként dolgoztam/dolgozom és minden bizonnyal még fogok is hátralevő életemben (kb. 90 éves koromig). Nem tartozom a „szép kort megélt” kategóriába, de a korom ellenére jónéhány munkahelyem volt már. Szégyen, nem szégyen, ez van… Ennek oka főképpen a határozott időre szóló szerződések sokasága. A munkaviszony lejártát követően - bízva a sikerben – önéletrajz küldözgetésbe kezdtem. Néha becsúszott egy-egy állásinterjú, néha még válaszra sem méltatott a hirdető cég. Amikor aztán jött az értesítés, hogy felvettek az egyik helyre, ahová eljuttattam önéletrajzom, örömujjongásban törtem ki, elvégre munka nélkül nincs pénz, és pénz nélkül nehéz „életben maradni”. Az első pár munkanap mindig meghatározó az ember életében az új cégnél: Tetszik a hely? Milyenek a kollegák? És milyen a főnök? Ezek többnyire a kakukktojás kategóriába tartoznak. A főnököd kezdetben lehet hozzád kedves, aranyos, bűbájos, de előbb-utóbb úgyis kimutatja a foga fehérjét. Sajnos megtapasztaltam, hogy az általam bálványozott munkáltató hölgy édes kis pofija mögött valójában mi rejtőzik. Mostmár tudom, miért is szerettem én mindig inkább férfiakkal együtt dolgozni, mintsem hogy nő legyen a főnököm. Én magam is „nőből vagyok”. Becsületem az itt nincs. A munkámat igyekszem a tőlem telhető legjobb teljesítménnyel elvégezni. Néha hibázok. Na és? Aki dolgozik, az hibázik. És ezt az én drága Főnökasszonyom elég nehezen tolerálja. Már-már megalázó az a hangnem, amit velem szemben „megüt”. De mit tudok én ez ellen tenni??? Semmit! Csak simán viseljem el, és közben vágjak jópofát? A Főnöknek mindent lehet?

Főnök? Na igen. Ezt a kifejezést nagyon nem szeretem használni. És hogy miért nem? A saját fogalomtáramban nem létezik a Főnök megnevezés. Aki főnöknek képzeli magát, nagyon rosszul csinál valamit. A beosztottaknak nem főnökre van szükségük, hanem Vezetőre, egy olyan emberre, aki összefogja az alkalmazottait, tiszteli és megbecsüli őket. És ez miért jó neki? Mert ugyanazt fogja visszakapni az alkalmazottól, amit ő maga ad. Lehet egymást „sárral dobálni”, átvágni a másikat, de a vállalkozás ettől még nem fog működni.
Megoldást jelenthet a „problémás” alkalmazott elbocsájtása is, de valóban ez a megoldás? Attól, hogy magasabb beosztásban dolgozik valaki, nem kell az emberrel lekezelően viselkednie.

Képzeljétek kedves Főnökök! Nekünk, alkalmazottaknak is vannak magánjellegű problémáink, sőt! Még lelki világunk is van. Mi is érző emberek vagyunk. És a szívünk megszakad amikor bolhányi méretűre cseperedünk a megaláztatottságtól, miközben Ti boldogok vagytok, hogy Főnökök lehettek.

Itt kérek elnézést mindenkitől, akit esetleg megbántottam, mert vannak kivételek is! Én csak az általam tapasztaltakról tudok beszélni.

Titkon remélem, célba talál ez az üzenet. Egy kicsit minden munkáltató magába nézhetne, és elgondolkodhatna azon, milyen mély sebeket okozott néhány embernek (az alkalmazottainak, esetleg a családjának, a barátainak) melyeket nem lehet csak úgy egyik napról a másikra kitörölni az emlékezetből.

Ez a való világ!
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog