Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Gyeraj Pál 90 éves

2012-ben már nemcsak a 100, illetve 95. életévüket betöltő szépkorúak, hanem a 90. életévüket betöltő személyek is részesülnek juttatásban, illetve köszöntésben. A köszöntésen részt vett Vantara Gyula polgármester. Gyeraj Pál 1922-ben született Békéscsaba közelében egy szép kis tanyán. Szülei egyszerű paraszt emberek voltak. Egy kicsi tanyasi iskolában végezte el a hat osztályt, ahol szlovákul is tanultak. Szülei korán munkára fogták, már gyerekként megszerette az állatokat, a földet, és megtanulta a munka becsületét. Fiatalságát sajnos kettétörte a II. világháború. 1943-ban bevonult katonának, 1944-ben pedig a 19. gyalogezred katonájaként kivezényelték a frontra. A háború utolsó napjaiban orosz fogságba esett Prága mellett. Gyalog mentek vissza a volt Szovjetunióba, munkatáborba. Először Kijev környékén volt, majd egy szénbányában dolgozott a Don-kanyar közelében. 1948. novemberében jött haza lefogyva, de reményekkel tele, boldogan, hogy végre itthon lehet. Öt évet vett el a háború és a hadifogság az életéből. Nehezen indult itthon az élet, szegénység munkanélküliség. 1950-ben a Barneválnál sikerült munkát találnia, ahol közel negyven évig dolgozott. Nehéz fizikai munkát végzett a hűtőben, rakodott és árut készített össze szállításra. Ahogy Pali bácsi mesélt az életéről, kiderült az is, hogy a mai embereknek furcsa, hogy ő milyen kitüntetéseket kapott (többször Kiváló dolgozó elismerés, az Élelmiszer ipar kiváló dolgozója, Munkaérdemrend bronz fokozata), de ő mégis büszke ezekre a kitüntetéseire, mert számára ezzel fejezték ki a múlt rendszerben, hogy elégedettek a munkájával a főnökei. Párttag sohasem volt, de a szakszervezeti mozgalomban aktívan részt vett. 1982-ben lett nyugdíjas, de utána is visszajárt dolgozni, amíg lehetett. A hadifogságból való hazaérkezése után a szerelem is hamar rátalált. Megismerkedett egy szép dolgos lánnyal, Baukó Máriával, akivel 1950 őszén összeházasodtak. 29 évig éltek együtt szeretetben-békességben Békéscsabán. Nem volt könnyű az életük, de azért szépen boldogultak. Négy gyermekük született, három leány és egy fiú. A lehetőségekhez képest igyekeztek iskoláztatni őket, hogy nekik könnyebb életük legyen. Felesége sajnos nem élhette meg az összes unoka születését, fiatalon, 56 évesen elhunyt. Hét unokája és két dédunokája van. Unokái közül hárman külföldön élnek, ezért sokszor szomorú. A legkisebb unokája az idén érettségizik. Bánatára a dédunokái is külföldön vannak, így ritkán láthatja őket. Az öröm és a bánat végigkísérte életét. 1979-ben meghalt szeretett felesége, néhány éve egy veje és egy fia is elhunyt. Felesége halála után gyermekeivel élt, de nem volt jó egyedül. A 80-as évek közepén megismerkedett egy kedves özvegyasszonnyal, akit szintén Marikának hívnak, azóta is együtt élnek. Marika fiával, fia családjával kibővült a család. Marikának két unokája és három dédunokája van, így közösen kilenc unokájuk és öt dédunokájuk van. Sok-sok névnap és születésnap, amit néha elfelejt Pali bácsi, de szerencsére mindig van, aki figyelmezteti a családból. Pali bácsi a néhány műtét és a betegségei ellenére, inkább reggelente egy kupica pálinkára és a jó ételekre esküszik, mint a gyógyszerekre. A mai napig aktív életet él, bevásárol, újságot olvas, híreket néz. Biciklivel közlekedik, gyalogolni nem szeret, azt mondja gyalogolt ő eleget a háborúban. Életére visszagondolva azt mondja, nem is volt olyan sok ez a kilencven év. Jó lenne egészségesen, békében megélni a 100. születésnapot. Kívánjuk neki, hogy az Isten éltesse még sokáig!

Nincsenek megjegyzések