Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Közgyűlési reakciók

A közgyűlést követő hosszú hétvége miatt a napokban értékelték a múlt pénteki közgyűlésen született döntéseket a pártok és Vantara Gyula polgármester. A zárszámadás és a kórház állami kézbe kerülése mellett szóba került az adóslista, a Körös Volán belvárost érintő tervezett menetrendje, és az is, hogy a korábban tervezettnél kevesebb fát vágnak ki a Szent István téren. rss akadalymentes verzio levél a szerkesztőségnek akadalymentes verzio Közgyűlési reakciók Vantara Gyula: Az adóslista tényközlés, elősegíti a korrekt partneri viszonyt Összesen csaknem háromszázötvenmillió forint helyi adó- és gépjárműadó-hátralékot halmozott fel jó néhány csabai magánszemély és vállalkozás. A város a korrekt partneri együttműködés jegyében közzéteszi az ötvenezer forintnál többel tartozó magánszemélyek és a százezer forintnál többel tartozó jogi személyek listáját – emelte ki közgyűlés utáni tájékoztatóján Vantara Gyula. A polgármester a múlt évi költségvetési zárszámadás kapcsán elmondta, hogy a kiadások az előirányzatokon belül maradtak, működési hitelre nem volt szükség. Minden kötelezettségét teljesítette az önkormányzat, az egészségügyi, szociális és oktatási intézmények működése pedig zavartalan volt. A fejlesztések 2011-ben is folytatódtak, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt a város vagyona, amely mára közel 68,3 milliárdot tesz ki. – A hatalmas kintlévőségek miatt nyilvánosságra hozzuk az ötvenezer forintnál többel tartozó magánszemélyek, és százezernél többel tartozó vállalkozások listáját, amely mostantól a hivatal adócsoportjánál és város honlapján is elérhető. 989 magánszemély került fel a listára összesen 122,4 millió forint, és 364 vállalkozás összesen 142,3 millió forint tartozással. További 3196 magánszemély tartozik ötvenezer forint alatti összegekkel, összesen 46,3 millió forinttal, és 998 jogi személy százezer forint alatti összegekkel, összesen 36,8 millió forinttal – jelentette be Vantara Gyula. A polgármester hozzátette, hogy a beérkező összegek függvényében nagyjából havonta tervezik frissíteni a listát. Leszögezte, hogy nem „szégyentábláról” van szó, hanem olyan egyszerű tényközlésről, amely a korrekt partneri együttműködést segítheti elő. Mint mondta, a közzététel utáni visszajelzésekből leszűrhető, hogy van, aki feledékenységből nem fizetett, és többen jóhiszeműen azt gondolták, hogy a könyvelőjük elintézte ezeket a dolgokat. A listán a név, a cím és a tartozás összegének feltüntetésével szerepelnek az adósok, akik nem vehetnek részt a város által kiírt pályázatokon és nem kaphatnak önkormányzati támogatást, amíg a fizetési kötelezettségeiket nem teljesítik. Fidesz: Mostantól az államra hárul minden kórházi költség A Fidesz képviselői a közgyűlési napirendek közül a tavalyi költségvetés zárszámadását és a kórház május elsejei átvételét emelték ki. – Bár évek óta csökken az önkormányzatokra fordítható pénz, a város múlt évben is elkötelezett volt a költségvetési egyensúly megtartását, a beruházások folytatását, a vagyon megőrzését, gyarapítását illetően, és működésre továbbra sem vettünk fel hitelt – mondta dr. Ferenczi Attila. A tanácsnok kiemelte, hogy 2011-ben, eddig soha nem tapasztalt módon, az államtól háromszázmillió forint támogatást kapott Békéscsaba, a kórház pedig kétszer száznegyvenmillió forint támogatással nullszaldósan tudta fordítani az évet. A vagyoni bevételek ugyan tavaly a tervezettnél alacsonyabb szinten teljesültek, de az erre szánt előkészítő munkának idén meglehet az eredménye. Hozzátette, hogy sajnos az intézményeknek szánt pénzmaradványt nem tudták teljes mértékben az intézményeknél hagyni, mert a további működéshez át kellett csoportosítani pénzeszközöket. – A nagyberuházások mellett fejlesztéseiknél hangsúlyt fektettünk a lakossági igények kielégítésére, ennek megfelelően folytatódott például a járdaépítési program. Pályázatok útján továbbra is igyekeztünk a város forrásait bővíteni, a nagy támogatottságú, kis önerejű pályázatokat részesítettük előnyben, ezt szem előtt tartva újraterveztük a kalandparkot – tette hozzá dr. Ferenczi Attila. Dr. Fábián Ágnes arról beszélt, hogy a Réthy Pál kórház állami kézbe kerülése mit jelenthet a városnak. Mint mondta, a kórházakkal együtt azok adósságállományának átvételét is tervezi az állam. Az épületek viszont természetesen itt maradnak, és az intézmény továbbra is a lakosság szolgálatában áll felfejlesztett, korszerűsített osztályaival. – Több mint húsz éven át Békéscsaba vállalta a lakosságszámának csaknem háromszorosát, száznyolcvanezer embert ellátó kórház eszközbeszerzéseinek, épület-felújításainak kiadásait. Mostantól az államra, és nem a városra hárulnak az ezzel járó költségek – jelentette ki dr. Fábián Ágnes. Az MSZP Balegyenessel és kérdésekkel állt elő Miklós Attila egy-egy Balegyenessel fogadta az MSZP közgyűlés utáni tájékoztatójára érkezőket. A Balegyenes, a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának havi rendszerességgel megjelenő lapja, amelyben Békés megyei, békéscsabai vonatkozású hírek is helyet kapnak. A közgyűlésen elhangzottakból a Szent István téri fákat, a forgalom elterelését, a pénzügyeket és a kórházat emelte ki a képviselő. – A legutóbbi közgyűlésen a polgármester úr meglepően sok kérdésben mutatott kompromisszumkészséget. Úgy tűnik, a városvezetés meghallgatta azt sokak által megfogalmazott kérést, hogy ne vágják ki a Szent István téri fákat. Legutóbb egy olyan tervet láttunk, mely szerint a fák jó része megmarad. Nem értem, hogy ezt miért egy lakossági fórumon kellett megtudni? – tette fel a kérdést Miklós Attila. A zárszámadással kapcsolatban megjegyezte, hogy múlt évben azért nem kellett működési hitelt felvenni, mert a kormány az év végén háromszázmillió forinttal segítette ki a várost. Ismételten feltette a kérdést: idén ki menti meg Békéscsabát a működési hiteltől? Nem értett egyet azzal, hogy bár Békéscsabán még a válságban is kismértékben nőttek a helyi adóbevételek, a város mégis adóslistát készített. Meggyőződése szerint a listán szereplők nagy része önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, és rövidesen rendezi a tartozását. Beszélt arról is, hogy a Volán helyi buszai, csökkentett járatszámmal, nyáron már használják majd a Derkovits és Árpád sort, viszont nem tudni, hogy mikortól erősítik meg ezeket az utakat? – Május másodikától a kórház fenntartása állami kézbe került, az információk alapján a kórházhoz kapcsolódó hitelek várost érintő részét is átveszi a kormányzat, nincs információnk arról, hogy ez milyen hitelekre terjed ki. Az oktatási intézmények szintén állami fenntartásba kerülnek, úgy hírlik, az irányítás központosított lesz, a fenntartást viszont valamilyen szinten továbbra is az önkormányzatoknak kell állnia. Jó lenne tisztán látni ezekben a kérdésekben – mondta végezetül Miklós Attila. A Jobbik a városi önrendelkezés csorbulásától tart A Jobbik békéscsabai önkormányzati képviselői közgyűlés utáni értékelésükben négy témát emeltek ki. Szabóné Kocziha Tünde elnök a közoktatási intézmények létszámváltozásairól és az adótartozók nyilvánosságra hozataláról, Strifler Attila, a békéscsabai Jobbik alelnöke pedig a kórház átadásáról, illetve a polgármester döntési jogkörének bővítéséről osztotta meg véleményét a párt sajtótájékoztatóján. Szabóné Kocziha Tünde elmondta, hogy még 2010 végén döntött a közgyűlés az oktatási intézmények racionalizálásáról, most tíz álláshely megszüntetéséről szavazott a városi képviselő-testület. A képviselőnő azt is bejelentette, hogy tudomásuk szerint pár hónapon belül egy cég kivonulása miatt munkahelyek szűnnek meg Békéscsabán. Ugyanakkor örömének adott hangot, hogy a testület 18 új munkahely létrejöttét támogatta döntésével pozitívan a legutóbbi közgyűlésen. A „városi adóslista” kapcsán –, amely Békéscsaba honlapjára is felkerült – kifejtette, hogy nem a fizetési morál romlása, hanem elsősorban a körbetartozások és az egyre romló gazdasági, pénzügyi viszonyok miatt nem tettek eleget a vállalkozások és a magánszemélyek fizetési kötelezettségüknek. Nem adócsalókról van szó – hangsúlyozta –, hanem eladósodott, egyik napról a másikra élő, a lyukakat betömni (sárga csekkek, munkabérek kifizetése…) igyekező vállalkozásokról és magánszemélyekről. Strifler Attila a Réthy Pál kórház átadása kapcsán kifejtette, hogy pártja komoly vagyonelem-vesztésnek ítéli az egészségügyi intézmény állami kézbe adását. Bár fizikailag valóban nem kerül el a kórház a városból, mégis rossz döntésnek tartja a lépést, mert így a jövőben nem a békéscsabaiak által választott testület fog dönteni az intézmény ügyében és csökken a város önrendelkezési joga is. A képviselő a polgármesteri jogkörök kiterjesztésével sem értett egyet. LMP: Jobban fog működni az állami kórház, mint a városi? Takács Péter önkormányzati képviselő és Gaál István Elek koordinátor értékelték a legutóbbi közgyűlés munkáját az LMP sajtótájékoztatóján. A belváros revitalizációja kapcsán a Szent István tér és a belváros átalakítását, a megváltozott forgalmi rendet is érintették. Takács Péter emlékeztetőül elmondta, hogy tavaly novemberben fordult levélben dr. Szvercsák Szilvia jegyző asszonyhoz a városrendezési tervek miatt, és kifogásolta a főtéren tervezett ostorfák kivágását. Azóta számos lakossági fórum is foglalkozott a témával. Hozzátette: örömére szolgál, hogy a tervezett harminchat fa kivágása helyett, már „csak” tizennyolcról van szó, és az eredeti elképzelésekben szereplő további tizenegy fát sem ültetik át. Szintén örvendetesnek értékelte a munkahelyteremtő támogatásokról szóló képviselő-testületi döntést. Tizennyolc új álláshely létesülhet Békéscsabán az Electroplast Magyarország Kft. jóvoltából, városi támogatással. A kórház állami fenntartásba adásával nem értett egyet Takács Péter. Szerinte ezt a lépést semmi sem indokolta, hisz az önkormányzat jó gazdája volt az egészségügyi intézménynek, amely mintegy 167 millió forintos tartalékkal rendelkezik. A képviselő szerint csorbul az a rendszerváltáshoz köthető alapelv, miszerint a döntéseket az emberekhez legközelebbi szinteken, a helyi önkormányzatoknál kell meghozni. A városi honlapon közzétett, adósággal rendelkező cégek és magánszemélyek listájával kapcsolatban Takács Pétertől azt is megtudhattuk, hogy tavaly az ő javaslatára kezdett a kintlévőségekkel foglalkozni a szakbizottság, mely akkor három ülésén is foglalkozott a témával. Eredetileg az LMP-s képviselő zárt ülésre szerette volna behozni az ügyet, ám január elsejétől a törvény módosítás lehetővé tette az adósok nyilvánosságra hozatalát. Azon tartozók, akik részletfizetési lehetőséget, vagy halasztást kértek, fel sem kerültek a honlapra.

Nincsenek megjegyzések