Időjárás:Időjárás

Viharsarki Ifjúsági Napok Orosházán



Orosházán, Bogárzón rendezik meg júliusban az első Viharsarki Ifjúsági Napokat. A fesztivál július 25. és 29. közé esik majd.
A közel egy hetes rendezvényen a népszerű magyar előadók mellett külföldi vendégeket is várnak, de a fellépők pontosításával kapcsolatban egyelőre még egyeztetés folyik.
Hallható lesz többek között a Beatrice, a United, a  KFT, a Kozmix, az Irie Maffia, a Sugarloaf, de a fellépők között olvashatjuk az Animal Cannibals, Vastag Csaba és a 30Y nevét is.
A koncertek mellett népi-és hagyományőrző bemutatóval, lovas bemutatóval, különböző sportlehetőségekkel színesítik majd a rendezvényt, ahol az elképzelések szerint minden korosztály megtalálja magának a megfelelő programot. A kapu már reggel 9-10 óra körül megnyílik, az egész napos koncerteket követően pedig 11 óra után disco várható, neves hazai DJ-k közreműködésével.

Bár a kezdeményezés új, már most nagy érdeklődés övezi az eseményt, amelyet a tervek szerint a jövőben országos szintűvé kívánnak fejleszteni. 

Heti és napi jegyek is válthatóak a www.vinfesztival.hu oldalon keresztül.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog