Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

A Vöröskereszt napja

A
Nemzetközi Vöröskereszt minden évben május 8-án ünnepli világnapját, amely egyben alapítójának, a mozgalom kezdeményezőjének, Henri Dunantnak a születésnapja. 1828. május 8-án született Henri Dunant svájci író, üzletember, aki munkásságáért Béke Nobel-díjat kapott. Henri Dunant 1859-ben szemtanúja volt a solferinói ütközet sebesültjei tragikus pusztulásának. Ennek az élménynek a következtében 1860-ban elkezdte létrehozni a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetét. A Vöröskereszt alapításának az 1863-as évet jelölik meg, az ún. Genfi Egyezmény egy évvel később hagyta jóvá a kezdeményezést. Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz. A vörös kereszt jelképet hivatalosan 1864-ben fogadták el Genfben, egy évvel a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság megalapítása után. A jelkép, melyet a nemzetközi emberi jogokról szóló genfi egyezmény 16 aláírója elfogadott, a svájci zászlón alapul, fordított színekkel. Eredetileg a vörös keresztet szánták egyedüli jelképnek, de számos muszlim országnak (főként az Oszmán Birodalomnak, később Törökországnak) ellenvetései voltak, így született meg a következő jelkép, a vörös félhold. A vörös félholdat, mint a szervezet jelképét jelképet 1929-ben fogadták Jelenleg 196 ország a vörös keresztet használja, 30 a vörös félholdat. A vörös kereszt jelképet a genfi döntések értelmében orvosi és humanitárius járművekre és épületekre lehet festeni, hogy megvédjék őket a katonai támadástól.

Nincsenek megjegyzések