Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Járások - a helyettes államtitkár tájékoztaott

A járási rendszerről is szó volt a Békés Megyei Államigazgatási Kollégium szerdai ülésén. Az összejövetelen dr. Virág Rudolf, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára is előadást tartott. 

Az ülés első perceiben Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja tekintette át a napirendeket, ezt követően adta át a szót dr. Virág Rudolfnak.

A helyettes államtitkár a járások kialakításának a közigazgatás szervezetére gyakorolt hatásáról, a tervezett hatásköri változások alakulásáról beszélt az önkormányzatok és a járások esetében.

Elmondta, hogy már 2010-ben, a kormány megalakulása előtt elfogadták a területi államigazgatási rendszer átalakítására vonatkozó döntést. Majd ugyanezen év szeptember elsején a regionális központokat megszüntették, és visszaállították a megyei igazgatási szervezeti rendszert.

2011. január elsején elkezdték munkájukat a kormányhivatalok. A kormányhatározat fontos alapelveket szögezett le. Egyrészt a járás maga területi mérték legyen, amihez minden feladatot igazítanak. Mindez egy átláthatóbb igazgatási támogatási rendszert eredményez. Másrészt a járási hivatalok nem önálló szervezeti egységek, hanem a kormányhivatalok kirendeltségei, illeszkedve az önkormányzati rendszeren belüli átalakuláshoz.

- Az állam alrendszere a közigazgatás, ami lehet állami és önkormányzati. Amikor feladatot veszünk át az önkormányzatoktól, azzal együtt megkapjuk a feltételrendszert is, az ingó- és ingatlanvagyont, a költségeket, a személyi állományt - mondta dr. Virág Rudolf.

Hozzátette: fontos feladata a kormányhivataloknak a kormányablakok kialakítása, ami az egyablakos ügyintézést teszi lehetővé annak érdekében, hogy mindenki számára elérhető legyen egy magas szintű szolgáltatás, bárhol is lakjon.

A járások által ellátandó tevékenységek között szerepelnek az okmányirodai feladatok, egyes gyám- és gyermekvédelmi valamint menedékjoggal kapcsolatos ügyek, a családtámogatás, köznevelés, szociális igazgatási terület, kommunális- és egyes építés-felügyeleti ügyek. Továbbra is jegyzői hatáskör maradt minden olyan feladat, ami a helyi szabályozással és finanszírozással összefügg, a birtokvédelem, a parlagfűvel kapcsolatos feladatok, a hagyaték és anyakönyv, az állattartás szabályozása, egyes építési ügyek.

 Az ülésen a közlekedési hatóság a közbiztonság szolgálatában betöltött szerepéről tartott tájékoztatót Dobókői György, a Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének igazgatója. Dr. Benedekfi Katalin a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének kistérségi tisztifőorvosa a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának szabályairól és a tapasztalatokról beszélt. Végül a lakossági állampapíroknak a költségvetés finanszírozásában betöltött fontosságáról Albert Péterné, a Magyar Államkincstár Békés Megyei Igazgatóság igazgatója tájékoztatta a megjelenteket.

Nincsenek megjegyzések