Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

A munkaügyi bíróságok így működnek tovább

Békés megyében 2013. január 1-jétől a munkaügyi bíróságok, valamint a 2012. december 31-ig a törvényszékeken működő közigazgatási bíróságok egy szervezeti egységben, új elnevezéssel: Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságként működnek tovább. A közigazgatási és munkaügyi bíróságok a munkaügyi bíróságok jogutódai – tájékoztatta lapunkat dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője.

A közigazgatási és munkaügyi bíróságok hatáskörébe tartoznak a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perek; a munkajogi igény érvényesítésével kapcsolatos, a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati és közszolgálati, a szolgálati és a munkavégzési kötelezettséggel járó szövetkezeti tagsági jogviszonyból származó perek; a munkaügyi és a munkavédelmi ellenőrzés keretében hozott közigazgatási határozat, az ágazati párbeszéd bizottság létrejöttével kapcsolatos, az abban való részvétel, illetve a gyakorolt jogosultságok tárgyában hozott határozat, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján az állami foglalkoztatási szerv által hozott közigazgatási határozat, valamint a társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perek.

E perekben és nemperes eljárásokban 2013. január 1-jétől a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírái járnak el a Kossuth tér 9. szám alatt található Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében. Az ügyfelek beadványaikat a közigazgatási és munkaügyi ügyekben a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 5700 Gyula, Kossuth tér 9. (postacím: 5701 Gyula, Pf. 102.) levelezési címen nyújthatják be, vagy személyesen ott helyezhetik el a gyűjtőszekrényben. A beadványokon az új elnevezést kell feltüntetetni.

A Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság adatai:
Cím: 5700 Gyula, Kossuth tér. 9.
Postacím: 5701 Gyula, Pf. 102.
Telefon: 66/562-250, 66/562-260
Telefax: 66/562-260, 66/562-250
E-mail: birosag@gyula-mu.birosag.hu
Elnök: Kovácsné dr. Kubicza Ildikó
A bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje: hétfő 9:00−11:00
A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje: h-k-sz-p: 9:00−11:00, csütörtök: 8:30−15:00 óra
Panasznapi ügyintézés: csütörtök 9:00−12:00.

Nincsenek megjegyzések