Időjárás:Időjárás

Ezüst gitárt kapott a bluesklub alapítója

Ezüst gitár-díjjal ismerte el Belanka Jánosnak, a Csabai Csípős Blues Klub alapítójának tevékenységét az elnökség a klub ötödik születésnapján.

– Ádám fiam 2006-ban kezdett el gitározni, ennek kapcsán futottam össze Borsodi Laci zenész barátommal. Megpendítettem, mi lenne, ha csütörtökönként blues-koncertek lennének az Elefánt sörözőben. Először őrültnek nézett, aztán nekilátott szervezni – emlékezett Belanka János.
Kezdetben az Elefánt pályázaton nyert támogatás révén tudott neves hazai és külföldi előadókat meghívni, később ez a támogatás megszűnt, és ekkor alakult meg a Csabai Csípős Blues Klub, a logóban a gitár nyaka nem is lehetett más, mint kolbász.  

– A koncerteken 10 ezernél többen fordultak meg, csaknem 200 előadó lépett fel a minap Elefánt Klubra keresztelt zenei centrumban, a klub által az ifiházban, majd Csabagyöngyében a tavaszi Blues-házban, az Előre-pályán, idén pedig az új főtéren az őszi Blues-kertben – magyarázta Belanka János, akinek a hobbija is a zene, a tenisz mellett.

A blues-csütörtökökről egy ideje áttértek a blues-péntekekre, de ilyenkor is teret adnak más zenei stílusoknak. Legközelebb november 8-án a Jimmy Hendrix-emlékesten a Message to Hendrix együttes játszik az Elefánt Klubban, de lesz egy meglepetés blues-csütörtök is Pribojszki Mátyással és amerikai vendégeivel november 21-én. 
Megosztás a Google Pluson
Powered by Jasper Roberts - Blog