Időjárás:Időjárás

Sokmilliós beruházás a Göndöcs-kertben

Közel nettó 18 millió forintos beruházással automata öntözőrendszert telepítenek Gyulán, a Göndöcs-kertben - jelentette be a helyszínen megtartott hétfő délelőtti sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester.
Mint elmondta, 2013-ban kezdődhetett el a „Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése” nevet viselő, több mint egymilliárd forint összberuházási értékű projekt, melynek keretében megújult a Vigadó, a Kohán Képtár, a művelődési ház külső része és a park egésze. Ezt követően 2015-ben az Erkel Ferenc Művelődési Központ belülről is új köntöst kapott.

- Azonban még egy nagyon fontos fejlesztés hátra volt, a park hosszú távú fenntarthatósága érdekében mindenképpen szükségesnek mutatkozott egy automata öntözőrendszer kiépítése is — hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő.

- A klímaváltozás következményeként vannak olyan aszályos, forró nyarak, amit öntözés nélkül a zöld felületek egészen egyszerűen nem bírnak. Ezért lényeges, hogy parkjainkban öntözőrendszereket építsünk ki. Az Almásy-kastély előtt működik ilyen, hiszen annak költsége belefért a felújítás összegébe, a Göndöcs-kert esetében azonban ezt nem lehetett ilyen módon, pályázati források segítségével finanszírozni. Ezért a város 18 millió forint plusz áfa összegű önerőből megvalósítja a beruházást. Az augusztus 30-án közzétett közbeszerzési kiírásra beérkezett ajánlatok közül a gyulai székhelyű Gyula-Táv Bt. tette a gazdaságilag a legelőnyösebb ajánlatot, így ez a cég építheti ki a teljes rendszert.

A munkálatoknak az időjárás függvényében 180 napon belül kell elkészülniük. A fejlesztés részeként 8500 méter csövet és 1650 méter vezérlő kábelt fektetnek le. Szabó József, a kivitelező cég ügyvezetője elmondta, 2,2 hektáron működik majd az öntözőrendszer a Göndöcs-kertben, és emellett a bokorsávokban külön csepegtető is szolgálja a növényzetet.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog