Acéltüskéket tett a töltésre egy okányi férfi

Okány határában, a Holt-Sebes-Körös töltésén hegyes tüskéket tett a járművek által kitaposott nyomvonalba – ezért ítélt el a minap nem jogerősen a Gyulai Járásbíróság egy 40 éves okányi férfit. A vádlott tagadta, hogy ő követte volna el a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt.

A vádirati tényállás szerint 2018 novemberében, tehát valamivel több mint egy éve a kocsik által kitaposott nyomvonalba kereszt alakú, kihegyezett acéltüskéket szúrt a 40 éves okányi férfi. Azok 3 centiméteres hegye észrevehetetlen volt. Két kocsi kapott defektet miattuk: az egyik autónál két, a másik autónál pedig egy gumiabroncs ment tönkre, ezzel összesen 6 ezer forintos kárt okozott a vádlott a sértetteknek a vádhatóság szerint.

A járási ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt emelt vádat a férfival szemben.

A minap a Gyulai Járásbíróságon tartott tárgyaláson a 40 éves okányi férfit bűnösnek mondták ki. Ezért őt – két év próbaidőre felfüggesztve – 1 év szabadságvesztésre, valamint 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. Továbbá kötelezték arra, hogy fizesse meg az eljárás során keletkezett 84 ezer forint bűnügyi költséget. Az ítélet nem jogerős, mivel – bár a vádhatóság az ítéletet tudomásul vette – a vádlott felmentés végett jelentett be fellebbezést – közölték a Gyulai Törvényszéken.

A vádlott korábban, a tárgyalást megelőző előkészítő ülésen tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt. Elmondta, a rendőrségen látott felvételeket a tüskékről. Szerinte azokon észrevehető, hogy a tüskéket nem flexszel, de nem is kombinált fogóval, hanem erővágóval vágták, csípték ki a vashálóból. Flexszel pedig nem is lehet úgy kihegyezni a tüskéket, ahogy azokat kihegyezték. Kiemelte: több flex van otthonában, viszont erővágóval nem rendelkezik.

Az egyébként hegesztő végzettséggel rendelkező vádlott arról is beszélt: rendszeresen gyűjt vashulladékot azzal, hogy majd valamire csak fel lehet használni őket, de ha nem, akkor is le lehet adni kilogrammonkénti 40 forintért. Több köbméternyi vashulladék lehet az udvarán, ezek között volt az a hiányos vasháló is, amit a rendőrök lefoglaltak – egyébként a vashálóból pont olyan kereszt alakú részek hiányoztak, amik a Holt-Sebes-Körös töltésén gondot okoztak két kocsinak is.

A vádlott mindent tagadott

A férfi többek között felidézte azt is a bíróságon: a rendőrök azzal gyanúsították meg – miután elvitték a hiányos vashálót az udvarából –, hogy kereszt alakú tüskéket vágott ki a vashálóból, amiket aztán leszúrt Okány határában, a Holt-Sebes-Körös csatorna töltésén.

– Azt mondták, azért raktam ki a tüskéket, hogy ha orvhalászaton érnek, akkor elmenekülhessek, hogy ne érhessenek utol. De ez nem igaz – hangsúlyozta a vádlott. Hozzátette, rendszeresen járnak ki a vízpartra horgászni, de csak kicsi, alig 5 centiméteres kopoltyúsokat szoktak fogni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések